Rotunda

A település a nevét minden bizonnyal görög típusú templomáról kaphatta, amely 1805-ig állt fenn. A maradványokat leíró Jankovich Miklós (1772-1846) polihisztor 1812-ben készült feljegyzései alapján 12 oldalú, 10 méter belső átmérőjű centrális elrendezésű templomra következtethettünk, melynek falába 12 íves fülke mélyedt be. Belső tagoló oszlopai is voltak, s kupola fedhette. Faragott kövekből építették, s egyik kövéről Jankovich Miklós görög nyelvű felirat töredékét jegyezte fel. A fülkékben a 12 apostol szobra, festett képe volt látható. A rotunda az apostolok háza, az apostolok tiszteletére épült. Az épület kör alakú elrendezése eltér a korszakban megszokott hosszanti elrendezésű egyhajós, többnyire szentélyzáródású típustól. A megyéből csak Kerekegyházáról és Orgovány határából ismerünk hasonló szerkezetű épületeket. A magyarországi kerek vagy centrális templomok építésére inkább a Nyugat és a környező udvarok hatottak, mintsem a bizánci udvar. Csak egy centrális épület mutat biztosan Bizánc és a keleti egyház felé, ez pedig az apostagi templom.Építésének pontos idejét nem tudjuk, de úgy tűnik, hogy a 10. század második felében alapíthatták. Létrejötte valószínű Gyula fejedelem bizánci megkeresztelkedésével, valamint a visszatérésekor magával hozott Hierotheosz püspök missziójával hozható kapcsolatba, aki élete végén görög egyházmegyét alapított Magyarországon, amely 1000 körül metropólia rangot kapott, később pedig beolvadt a latin Kalocsai Érsekségbe. A templomot kezdetben katolikusok használták. Nagyjából az 1600-as évek kezdetétől a reformátusok kezébe került, akik átalakították, s a templom 12 szegletéből a tizenkét apostol szobrát eltávolították. 1805-ig bővítgették, javítgatták az épületet, majd 1806-ban az új, s nagy lendülettel érkező lelkész megunta a tapasztgatást, s nem sejtve, mekkora kárt okoz, lebontatta a templomot. Alapjait és használható anyagát beépítve új épületet új épületet emeltek a helyén: a ma is álló új református templomot, ezáltal jóvátehetetlen elpusztítva az egyedülálló műemléket. 1985-ben a templom mellett egy szennyvízakna ásása során 3 méter mélységben több sír került elő. A helyszínre Horváth Attila a kecskeméti Katona József Múzeum régésze ment ki, aki megállapította, hogy a korabeli templom körül elhelyezkedő középkori temető sírjait bolygatták a földmunkák során.

Szent István

(Szent) István király – születési nevén Vajk (Esztergom, 970–980 körül – 1038. augusztus 15.) magyar fejedelem, az első magyar Árpád-házi király. A keresztény magyar állam alapítója és az első magyar katolikus szent. A magyar és az európai történelem kiemelkedő jelentőségű uralkodója. 996-ban feleségül vette II. Henrik német-római császár húgát, Gizellát, akivel kötött házassága megerősítette hatalmi pozícióit. 997-től magyar fejedelem és az ezredfordulón történt megkoronázása eredményeként Isten kegyelméből uralkodó magyar király. A magyarok országát a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény Magyar Királysággá alakította át. Ez az államalakulat 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt és a 20. századig fennmaradt. Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-án állami ünnepként, mint István király szentté avatásának napját ünnepelik meg.

Boldog Gizella

Boldog Gizella (984 körül – Passau, 1059. május 7.), Szent István király felesége, az első magyar királyné. II. „Civakodó” Henrik bajor herceg és Burgundi Gizella (Izabella) lánya, II. Henrik német-római császár húga, aki a „magyarországi”melléknevet kapta a legenda-irodalomban, ugyanis ő lett Szent István király felesége, s így Magyarország első keresztény királynéja. 995-ben kérte meg a kezét Géza magyar fejedelem fia, István számára. 996-ban tartották német földön, a 873. szeptember 27-én felavatott kölni dómban az esküvőt, majd követte férjét új hazájába. Kíséretében több német lovag érkezett Magyarországra. Fontos szerepet vállalt a kereszténység terjesztésében, számos ajándékot adott különböző templomoknak. Az a miseruha, amely a vezetésével készült, amelyben benne van az ő kézimunkája is, és amit a székesfehérvári templomnak ajándékozott, később a magyar királyok koronázási palástjává lett. Ezen szerepelnek István király, Imre herceg és Gizella királyné, akiknek ez az egyetlen – hímzés formájában – fennmaradt korabeli ábrázolása. A királyi párnak két fia született, Ottó és Imre. Csak Imre herceg élte meg a felnőttkort, de egy vadkanvadászat során meghalt. István halála után, Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt méltatlanul bántak vele. Aba Sámuel halála után visszatért Bajorországba, ahol a passaui apácakolostorba lépett be, melynek később főnökasszonya lett. Ennek egyik szép emléke Gizella királyné apátnőként használt keresztje, az úgynevezett Gizella-kereszt, amit Münchenben őriznek. Sírja búcsújáró hely. 1975-ben saját könyörgést engedélyeztek nevére. Hivatalosan nem avatták boldoggá.

Szent Imre

Szent Imre herceg (Székesfehérvár, 1000–1007 között Veszprém közelében, 1031. szeptember 2.) Szent István király és Boldog Gizella királyné fia, trónörökös.  Az uralkodó házaspár gyerekeiből (többen is lehettek), csak kettőnek a neve maradt fenn: Ottóé, aki valószínűleg 1000 előtt született (a krónikák szerint 1002 előtt keresztelték meg, és korán halt meg), valamint Imréé, aki nevét, valószínűleg anyai nagybátyja. II. Henrik német-római császár után kapta. Életéről krónikák és legendák alapján vannak csak információk. Születésére nézve egyes források 1000-et jelölnek meg, míg a krónikák szerint 24 éves korában halt meg, így valószínűbb, hogy 1007-ben született. Nevelésére különös gondot fordítottak szülei. 1015-ben Imre herceg oktatását átvette Gellért püspök, aki Velencéből Szentföld felé tartva I. István udvarába került Győrszentmártonon a mai Pannonhalmán, és a királyfi mellett maradt, eredeti szándékától eltérően. Tizenöt éves korától atyja mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el. I. István Imre herceg nevelését annak huszonhárom éves korában fejezte be. Imre kész volt az uralkodásra, így megfelelő feleséget kerestek számára. A korabeli hagyomány három uralkodóházat említ, ahonnan a felesége származhatott volna: a lengyel, horvát és görög uralkodóházat, írásos emlék erről nem maradt fenn. Halálának pontos helye sem ismert, valószínűleg a bihari Igfon-erdőben vadászat közben (az országnagyok kedvelt vadászterületén) történt. Itt épült fel a 11–12. század fordulóján a Szent Imre-apátság épülete (szentté avatása után). Mivel a középkori szokás szerint a szentek halálának helyszínén monostort építettek, így ez is ezt erősíti meg. Holttestét az akkor még csak épülő fehérvári bazilikában helyezték el. VII. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta. Ünnepe: november 5.

Szent Gellért

Szent Gellért püspök (eredeti nevén Gerardo Sagredo vagy még előbb Giorgio Sagredo; Velence, 980. április 23. – Buda, 1046.szeptember 24.), valószínűleg lombardiai származású. Emléknapját vértanúsága napján, szeptember 24-én tartják. Öt évig tanult az Isola di San Giorgio Maggiore Benedek-rendi kolostorában, majd a szent könyvek tanulmányozásához fogott, s már korán felébredt benne a vágy, hogy szent Jeromos iratait magában a betlehemi monostorban olvashassa. A zárai kereskedők egyik hajóján, többedmagával 1015. február közepe táján szállt tengerre. Parenzo mellett nagy vihar érte utol, mire Szent András szigetén (Póla mellett) keresett menedéket. Itt találkozott Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy előbb látogassa meg I. István magyar királyt, akinek segítségével a Dunán folytathatja útját Konstantinápolyba, ahonnan könnyebben eljuthat Jeruzsálembe. Több időt töltött Anasztáz pécsváradi apátnál, aki Mór pécsi püspökkel együtt azon volt, hogy Magyarország számára nyerje meg őt. Augusztus 15-én Székesfehérvárott be is mutatták István királynak, aki vonakodása dacára rábízta fiának,Imre hercegnek a nevelését, s időnként diplomáciai küldetésekkel is megbízta; Franciaországban kétségtelenül az ő követeként járt. Amikor azonban 16 éves lett Imre herceg, barátjának (szent) Günthernek példájára 1023-ban ő is remeteéletre szánta magát, s Bakonybélbe vonult vissza. 1030-ban azonban István király marosvári, csanádi püspökké nevezte ki, s tőle várta az Ajtonytól visszafoglalt Tisza-Maros-Duna-közi terület megtérítését. Egyházmegyéjét 7 főesperességre osztotta. Valtert tanítóvá tette a magyar urak kérelmére Csanádon állított iskolában, s gondoskodott magyar ifjaknak papokká való neveléséről, székesegyházat épített, templomaiban meghonosította a menedékjogot. Amellett ő maga aszkéta életet élt, egyúttal azonban a tudományokkal meg csillagászattal is foglalkozott, magyarul azonban sohasem tanult meg annyira, hogy a nép nyelvén szónokolhatott volna. Szűz Mária magyarországi tiszteletének ő az első és leghatásosabb terjesztője.

Szent László

(Szent) László(Lengyelország,1046. június 27. – Nyitra, 1095. július 29.) Árpád-házi magyar király (1077 – 1095). Bátyja, I. Géza után lépett a trónra, utóda Könyves Kálmán volt. Béla magyar királyésRicheza lengyel hercegnő (II. Mieszko Lambert lengyel fejedelem lánya) második fia volt. Egy gyermekének a neve ismert, ő Szent Piroska, későbbi bizánci császárné. A László név szláv eredetű, a Vladiszláv keresztnévből származik, a jelentése: hatalom és dicsőség. Királyként roppant szigorú, de igazságos törvényalkotó volt, aminek eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban. Uralkodása idején Magyarország, fennállása óta először, képes volt a hódításra. 1091-ben elfoglalta Horvátországot, miután beavatkozott az ottani belviszályokba. Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt. Az ő uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspök, I. István, Szent Imre, András és Benedek remeték. Előbb Somogyvárott, majd véglegesen 1106-ban, Váradon helyezték örök nyugalomra, az általa alapított régi Székesegyházban, amely akkor a nagyváradi várban volt. Őt magát 1192-ben avatták szentté.

Álmos Herceg

Álmos herceg (1075. körül – Konstantinápoly, 1127. szeptember 1.) horvát herceg (1091–96) I. Géza magyar király fia, II. Béla magyar király apja. Ő alapította a meszesi kolostort és emelte a szent jobbi apátság kőépületét. Apja halála, 1077 után nagybátyja, I. László udvarában nevelkedett.1091-ben már részt vett I. László horvátországi hadjáratában, s ő lett Horvátország királya. 1095-ben azonban kénytelen volt elhagyni az országot, a horvát trónt utána Svačić Péter foglalta el. Holttestét II. Béla 1137-ben hozatta haza és a székesfehérvári királyi sírboltba temettette. II. Istvánnak nem volt fia, az őt követő Árpád-házi királyok mind Álmos leszármazottai voltak.

Szent Erzsébet

Árpád-házi Szent Erzsébet (Sárospatak vagy Pozsony, 1207. Marburg, 1231. november 17.) II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya. Születési dátuma – az évszámtól eltekintve – feltehetően nem pontos, hiszen bátyja, IV. Béla 1206 novemberében – egyes források szerint 29-én – született. Az öt gyermek közül Erzsébet volt a harmadik. Bátyja később IV. Béla néven lett magyar király. Budán keresztelték meg, fényes pompával. I. Hermann türingiai tartománygróf kérésére Erzsébetet a kor szokásának megfelelően négyéves korában eljegyezték Hermann-nal, a tartománygróf fiával. Az irodalom- és zenekedvelő tartománygróf és buzgón vallásos felesége mellett jó nevelést kapott. 1213-ban meghalt az édesanyja (a Bánk bán Gertrúd királynéja), ami után hosszú ideig rémálmai voltak. Vőlegénye, a betegeskedő Hermann 1216-ban 19 évesen meghalt, ekkor – némi politikai huzavona után – öccse, Lajos, aki Erzsébet legjobb pajtása volt, jegyezte el. Az esküvőt 1221-ben tartották Eisenachban. Erzsébet a nála 7 évvel idősebb Lajossal boldog házasságban élt. Gyermekeik Hermann (1222. március 28.), Zsófia (1224. március 20.) és Gertrúd(1227. szeptember 29.). 1222-ben „utólagos nászútra” visszalátogatott férjével Pozsonyba; csak itt tudta meg anyja meggyilkolásának tragikus történetét. Erzsébet korán elkezdte a vezeklő életmódot: gyakran böjtölt, ostorozta magát, vezeklőövet is hordott. Éjjelente gyakran virrasztott. Első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban. Rövid időre még visszatérhetett Wartburgba, ám a család javaslatára Marburgba költözött. Assisi Szent Ferenc harmad rendjének tagja lett, ettől kezdve egyszerű szürke köntösben járt. Bár II. András hívta, nem tért vissza Magyarországra gyermekei neveltetése miatt. Erzsébet 3 nappal előbb megmondta halálának napját. Sírja mellett számos csodás esemény történt. IX. Gergely pápa avatta szentté 1235-ben. A szentté avatás ugyanott történt, ahol 7 évvel korábban Assisi Szent Ferencé. A szertartás IX. Gergely pápa prédikációjával végződött. Beszédének szövege azonos lehetett, amelyet a pápa Kasztíliai Beatrixnek küldött az ezt követő napokban. Ebben a pápa összefoglalja Erzsébet nemes cselekedeteit és követendő példaként állítja Beatrix elé. Marburgi sírja fölé 1236-ban elkezdték építeni az Erzsébet-templomot, mely 1283-ban készült el. Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán. Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában – eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon. Más történetekben Erzsébet az apjával (3 évesen) vagy férjével találkozik. Gyakran ábrázolják még korsóval, amelyből a szegényeknek adott inni, illetve pálmaággal, ami a halál feletti győzelem jelképei.

Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit (Klissza, 1242. január 27. – Margit-sziget, 1270. január 18.IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Margit ennek megfelelően hároméves korában a veszprémi domonkos apácákhoz került, és ott gondos nevelésben részesült. Nevelőnője Olympiades nővér volt. Később a Nyulak szigetén lévő zárdába került át, amelyet apja építtetett. Itt került sor Margit fogadalomtételére 1254-ben. Később két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, hiszen minden bizonnyal megkapta volna a felmentést apja kérésére. Ő azonban visszautasította II. Ottokár cseh király, valamint a lengyel király házassági ajánlatát is. A keresztények az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképének tekintik. A legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, és a legrosszabb ruhákban járt. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Gyakran kínozta magát korbácsolással is. A róla szóló, 1510-ből fennmaradt legenda szerint jövendőmondó képességekkel is rendelkezett, amellyel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjai megoldására. 1270. január 18-án halt meg a Margit-szigeti kolostorban. Ravatalát 1271 körül Albert és Péter lombardiai szobrászok faragták meg vörös márványból, egyes részeit pedig fehér márványból. Legendája szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, ráadásul rózsaillatot árasztott. Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté, mégpedig atyjának húga, Magyarországi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én.

Szent Kinga

Árpád-házi Szent Kinga (vagy Kunigunda; Esztergom, 1224. március 5.  Ószandec, 1292. július 24.) Árpád-házi királylány,magyar szent.  IV. Béla király lánya, Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje. Korán eljegyezték a Piast-házbeli V. Boleszláv lengyel fejedelemmel, akihez tizenöt évesen, 1239-ben feleségül is ment. A házasság jó hatással volt a lengyel–magyar kapcsolatokra. Szüzességi fogadalma hatására Boleszláv is örök tisztaságot fogadott (ún. Szent József-házasságban éltek]). Kinga teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, ennek ellenére1241-ben végigdúlták Lengyelországot is; a fejedelmi pár előbb a szepességi Podolinba, majd a Dunajec bal partján álló Csorsztin várába menekült. Férje 1279-ben elhunyt. Kinga ekkor klarissza apácaként az általa alapított ószandeci kolostorba vonult vissza húgával, a fél évvel korábban megözvegyült Jolánnal együtt.1284-ben a kolostor főnöknőjévé választották. Az első templom 1285-ben épült. 1287-ben egy tatár betörés során az apácáknak Csorsztin várába kellett menekülniük; az ostromlókat Baksa Simon fia György magyar csapata futamította meg. A kolostort a tatárok feldúlták, az újjáépítést Kinga irányította. Itt hunyt el 1292-ben, 10 hónapnyi betegség után. Egy legenda szerint, amikor Kinga hazalátogatott a tatárjárás után, édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba. Az egyik aknaszlatinai tárnában gyönyörködve nézte a csillogó, hófehér só tömböket. Ahogy eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott, (ún. főtt) sóval kénytelenek beérni, így szólt atyjához: „Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a só tömböket.” A király teljesítette leánya kérését, Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül a mély aknába dobta. Később, awieliczkai sóbányák megnyitásakor a bányászok az első kitermelt só tömbben megtalálták Kinga gyűrűjét. Egy másik legenda szerint Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, és amikor a Pieninek-hegységhez ért apácatársaival, egy szalagot dobott a háta mögé, ami kanyargós folyóvá vált; így jött létre a Dunajec. Ezen a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak, ezért a fésűjét dobta háta mögé, amiből pedig egy sűrű erdő lett, amin a tatárok már nem tudtak átjutni.

Boldog Özséb

Esztergomi Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Szentkereszt, 1270. január 20.) a pálos rend megalapítója. Szüleit a krónikás nem nevezi meg, csak annyit ír, hogy híres magyar családból származott. Tormay Cécile a királyi család rokonának tartja, más adatok szerint a királyi udvar várispánjának fia. A helyi káptalani iskolában tanult. A hagyomány komoly, jóságos, visszahúzódásra hajlamos papként emlékezik róla. Hamarosan tagjai sorába iktatta az esztergomi főkáptalan: kanonoklett. Szabad idejében könyveket írt, ezeknek azonban még a címe sem maradt fenn. Gyöngyösi leírásából arra lehet következtetni, hogy egyházjogi műveket írt. Élénk kapcsolatban állt a környék remetéivel, akik bejártak a városba vesszőből font kosaraikat élelemre cserélni. Özséb többször meglátogatta őket, és maga is megkívánta a remetei életet, ekkor azonban még Vácian István, az esztergomi érsek nem adta beleegyezését. A tatárjárás idején megostromolták Esztergomot, de a fellegvárat nem tudták bevenni. A rengeteg sebesült miatt egy ideig még nagyobb szükség volt Özsébre; végül 1246-ban megkapta Vácián jóváhagyását. Ekkor lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és két (más forrás szerint hat) társával a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult, a mai Kesztölc határában lévő Hármas-barlangba, ahol remeteként élt. A barlang elé egy nagy fakeresztet állított. Egy alkalommal a kereszt előtt imádkozva csodálatos látomásban részesült: az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül a kereszt előtt tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. A keresztről pedig hangot hallott: „Özséb, gyűjtsd össze a remetéket egy szeretet-közösségbe!” A látomásnak engedelmeskedve, 1250-ben a barlang mellett megépítették monostorukat és a hozzá tartozó templomot. Ez a laza remetei közösség az országban szép számmal lévő és meglehetősen régóta működő remetékhez képest jó helyzetbe került, ugyanis Özséb személyében volt papjuk, aki az egyházjogban jártas, tanult ember volt. Özséb ezután sorra járta az országban a nagyobb remeteségeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez ment, akik már 1225-től közös életet életek. A legenda szerint Bertalan pécsi püspök által készített szabályzatuk volt. A két monostor ekkor egyesült, amelynek tagjai őt választották meg első tartományfőnökükké. Közösségük égi patrónusává Remete Szent Pált tették meg, s magukat „Első Remete Szent Pál testvéreinek” nevezték. Mivel az első monostor a Szent Kereszt tiszteletére épült, sokáig a „Szent Kereszt testvéreinek” is hívták őket. E két kolostorhoz az idők folyamán egyre több és több kolostor csatlakozott, amelyek a Bertalan-féle szabályzat, majd később az egyes egyházmegyék püspökeinek regulái szerint éltek. Az 1256-os esztergomi zsinaton Özséb már mint Első Remete Szent Pál rendjének provinciálisa írta alá nevét. 1262-ben néhány társával Rómába ment, hogy a Szentszékjóváhagyását és megerősítését megszerezze a rendalapításhoz. Itt sikerült megszereznie Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápa előtt. A pápa nem hagyta jóvá az új rendet, mert nem látta biztosítottnak a szükséges anyagi feltételeket, ezért Pál veszprémi püspököt bízta meg a szerzetesrend kolostorainak megvizsgálásával. Pál ezt elvégezve, a pápa felhatalmazása alapján a rend működését jóváhagyta I. Remete Szent Pál Rendje néven. Az általa alapított Szent Kereszt monostorban halt meg, súlyos betegség után. A templom sírboltjában temették el. Boldog Özséb rendjének címerállata – a névadó Remete Szent Pál példájára – a holló, amint a rend nagy patrónusának, Mátyás királynak is.

domina Genuru

„domina Genuru”, Gyönyörű úrnő az egyike első magyar női zarándokoknak, aki férje halála után a szentföldre, Jeruzsálembe zarándokolt. Az 1121-re felépülő Szűz Mária monostor az ő bőkezű anyagi támogatásának köszönheti létrejöttét.