Régészeti leletek Apostagon

A Magyar Nemzeti Múzeum apostagi lelőhelyű tárgyként tart számon egy hólyagos karperecet. A karperec a vaskor /Kr.e. 800-tól/ utolsó, a rómaikat közvetlenül megelőző korszakának terméke, etnikailag a kelta néphez tartozik. A kelták eredetileg az Alpoktól északra fekvő területeken éltek, s a IV. században nyomultak előre sikeres hódítások nyomán Itáliában és a Kárpát-medencében. Elsősorban a Dunántúl nyugati részét szállták meg, de – mint éppen a mi karperecünk is mutatja – hatásuk, szórványaik a Duna-Tisza közéig is eljutottak. A IV. század második felében azután már a Balkánig nyomultak előre.

Másik ismert régészeti leletünk a miskolci Herman Ottó Múzeum birtokában volt, míg el nem cserélték egy értékesebb darabra. Ez a lelet egy érme, amelyet 1907-ben, ismeretlen körülmények között szerzett meg a múzeum. A III. Béla korából származó pénz lelőhelyeként mindenesetre Apostagot tartják számon. Nem lehet közömbös számunkra, hogy a Duna túlsó felén, Kisapostagon rendkívül gazdag régészeti anyag került elő. Ezt a leletegyüttest a régészet „Kisapostagi Kultúra” néven tartja számon. Feltárása 1934-ben került sor, Marosi Arnold vezetésével.

A helységnév eredete
Apostagon a kora Árpád-korban görög szertartású, centrális templom állt, melyet a tizenkét apostol tiszteletére szenteltek: valószínű, hogy a védőszentül választott apostolokról nevezték el a falut is. 1675-ben a váci püspök egy Apostol nevű faluról ír, amely – fekvése alapján – minden kétséget kizáróan Apostaggal azonos. A külföldi helynévadásban több példát is láthatunk hasonló gyakorlatra: Aposztolovo – Oroszország, Apostóles – Argentína. Az Apostolok névalakból egyszerű és kézenfekvő, a nyelvtörténeti szabályainak megfelelő úton vezethetjük le a mai alakot. Széles körben elterjedt jelenség ugyanis nyelvünkben a szó végi redukció, például: Ostffyasszonyfalva – Ostffyasszonyfa. Az Apostag név tehát eredetileg Apostoloknak hangzott. A XII. század folyamán alakult ki redukcióval az Apostok. Ebből pedig 1217-re szóvégi zöngülés útján az Apostog, majd 1318-ra a korszakra általánosan jellemző nyíltabbá válással a maival azonos Apostag.

A falu ősi temploma

Apostag névadó temploma a mai református templom helyén állt. Nem tudjuk mikor épült, de 1217-ben a falu nevében már világosan tükröződik a templom léte /lásd fentebb/, következésképpen ennél korábban kellett épülnie. Valószínűleg kilencedik századi eredetű lehetett; létrejötte Zombor gyula bizánci megkeresztelkedésével, valamint a Magyarországra jött Hierotheosz püspök missziójával hozható kapcsolatba. Egyöntetűen vallják ezt a történészek és egyháztörténészek /Győrffy György, Szántó Konrád, Szila László/ a következő tények alapján: Apostag fejedelmi partvonalon feküdt, s Hierotheosz ilyen területeken, Árpád-házi hercegek s főemberek között kezdte meg a térítést. Támogatni látszik a hipotézist az is, hogy már István király kora előtt számos templomnak fel kellett épülnie hazánkban. Így van ugyanis csak értelme I. törvénykönyve 9. cikkelyének: vasárnap mindenki menjen templomba.

Milyen is lehetett ez a templom? A múlt századi szemtanú leírása szerint „12 oldalokra gömbölűen, melynek is keresztsége vagy inkább átlaga /Diameter/ több nem vala 5 ölnél alkotott minden oldalon láttattak a kinyúlt metszett kövek, melyeken bizonnyal az apostolok oszlopai állottak” (Jankovich Miklós). A leírás alapján a művészettörténész így képzeli el a templomot: „…egy tizenkét oldalú, nagyjából 10 méteres belső átmérőjű centrális templomra következtethetünk, melynek falában íves fülke mélyedt. Talán belső tagoló oszlopai is voltak, s kupola fedhette. Faragott kövekből építhették”.

Bizonyára román stílusú volt ez a kerek templom, mint minden építmény ebben a korban: falai vastagok /kb 1m/, zömökek, nem túl magasak. Szemben a kor legtöbb templomával, melyek igen nagy számban fából készültek, ez kőből vagy még inkább téglából épülhetett.

Alapanyagként kocka alakú köveket használtak ekkoriban – a téglaépületeket is megerősítették néhány sor ilyennel – habarcsként pedig 70 rész homokot, 15 rész meszet és 5-5 rész gipszet. A falakat fehérre meszelték, legfőbb díszeik a falra festett képek, freskók voltak.

Az 1318. évi apostagi zsinat

1318 nyarán a magyar történelem egy meglehetősen fontos eseményének volt színhelye Apostag: itt gyűltek össze tanácskozáshoz az ország érsekei, püspökei és a papságának egy része. Gyűlésük témája politikai volt: milyen egységes álláspontot képviseljenek a királlyal szemben az ekkor kezdődő országgyűlésen. Az új király – Károly Róbert, aki maga is jórészt a pápának köszönhette trónra jutását – erős kézzel ragadta meg a hatalmat. Nem elégedett meg a kiskirályok leverésével, hanem az egyház hatalmát is magáénak akarta tudni. Különféle ürügyekkel megadóztatta a főpapokat, számos egyházi vagyonhoz tartozó birtokot elkobzott, lefoglalta a betöltetlen egyházi tisztségekhez járó jövedelmeket, végül pedig erőszakos úton saját rokonait ültette a püspöki székekbe. /Győrben például 21 éves törvénytelen fia lett a püspök./

Mindez annyira fölháborította a magyar főpapokat, hogy 1318-ban ellene fordultak.

Mozgalmuk élére Tamás esztergomi és László kalocsai érsek állt. Gyűlést hirdettek Kalocsára, s ott az evangéliumra fölesküdve véd- és dacszövetséget kötöttek: „egy mindenkiért és mindenük egyért akarnak állani, egybe mindenkor nem gyülhetvén hirnökök áltat tartják fel a közlekedést, valaki közülük az egyház elleneihez szítana, ily hitszegőnek elmozdíttatását fogják sürgetni a pápánál, az alsó papságban netalán találkozó efféle árulót javadalma s a papi kiváltságoktól fosztják meg.”

Ekkor került sor az apostagi tanácskozásra „amelyre László kalocsai érsek az alábbi levéllel hívta meg püspöktársait: „ A Krisztusban tisztelt Atyának, Úrnak, Benedek testvérnek, Isten kegyelméből erdélyi püspöknek – László testvér. Kalocsai érsek, a királyi udvar kancellárja az Úrban való egyazon kölcsönös és őszinte szeretettel /*küldi levelét*/. Tudatjuk veletek, hogy László úr pécsi és Ivánka úr váradi püspökök a mi és a többi egyház küldöttei, akik a kalocsai zsinaton is részt vettek, a király úrtól visszatértek /*ti. azzal a válasszal, hogy hamarosan országgyűlés lesz*/. Hirdessétek tehát ki ünnepélyesen az Úr napján a népnek és a klérusnak, a szent engedelmesség terhe alatt, meghagyva és megparancsolva, hogy a Keresztelő János ünnepének oktáváján hozzánk Apostagra kell jönnötök, a mi a Duna mellet van Földvár fölött, s amely hely nekünk ;és testvéreinknek és eljövő társainknak kijelöltetett, hogy ott egybegyűlve a királyi gyűlésre úgy menjünk, hogy előtte idejében előzetes megbeszélést tartottunk magunk közt.

Kelt Kalocsán, Szeplőtelen fogantatás ünnepe előtt szerdám, az Úr 1318. évében

Török kor és újratelepítés

A török korban Apostag sokat szenvedett, de megmaradt. Mindennél tanulságosabb, amit a budai szandzsák 1559. évi összeírása följegyez a faluról. Nemhogy kihalt volna Apostag, de 65 felnőtt férfi lakost számlál, ami nőkkel, gyerekekkel, öregekkel együtt kb.: 200 lakosnak felel meg. A 65 férfi közül hatnak van juhnyája: Nagy Tamásnak 1000, Szegedi Lőrincnek 250, Berkes Jánosnak 150, Tód Balázsnak 60, Bodrogi Benedeknek 250, Kun Mártonnak pedig 150 juhát írják össze. Csaknem 1000 juh egy 200 fős faluban: ez semmiképpen sem rossz arány. Az átlagos búzatermelés se volt kevés ebben az időben: 30-40, helyenként 80 mázsával is számolhatunk a feljegyzések alapján hektáronként.

1686-ban viszont, a török kiverésének évében Apostag megszűnt létezni: a feljegyzések szerint hosszú éveken át üresen találták az adószedők. A csönd, a gyász évei ezek, csaknem tíz esztendőn keresztül. Ezekre az évekre illene igazán, talán jobban, mint a török korra Hóman-Szekfü Magyar történetének szavai: „A lakosság kipusztult, s nem lévén többé emberkéz, mely a falvak határát évről-évre megművelje, … átvette uralmát a természet … A falvak elpusztultak, ember és háziállat elhagyta a tájékot, futva, menekülve, vagy török rabságban…Az ember távoztával megkezdődött a füvek uralma, a talaj begyepesedett, itt elhomokosodott, ott elszikesedett, az Alföld nagy ugarrá vált… A hajózást a Csepel-szigettől lefele megnehezítette a sok Dunaág… A kiöntések közt a szigetek, rajtuk ősi vadságban élő erdők. Emberi lakóhelynek nyoma sincs, az utasok első uralkodó benyomása a borzasztó elhagyatottság érzete.” Apostag 1695-ben vált ismét lakottá, ám regenerálódásának folyamata egészen az 1700-as közepéig húzódott. Egyik–másik évben visszaeséseket láthatunk, egészében azonban lendületesen nő a lakosság száma.

1695 – 1/8 portát jegyeznek föl
1696 – 17 család
1699 – 13 család
1701 – 33 család
1703 – 48 család
1715 – 19 család
1728 – 77 család
1744 – 84 család
1760 – 148 család

Hogy az új lakosok közül hányan voltak új telepesek, és hányan rejtekhelyükről előjövő helyi lakosok, arról az 1696-os adat ad inormációt. A 17 család közül 11 jövevény, s mindössze 6 a helybeli jobbágy illetve zsellér. Fejlődött a századfordulón a gazdaság is. 1699 és 1703 között a szarvasmarha- és lóállomány községünkben – a járási fejlődés ütemét messze maga mögött hagyva csaknem háromszorosára nőtt. Ugyanakkor – talán az állattenyésztés előretörése miatt, talán attól függetlenül – a gabonafélékből betakarított termés a felére csökkent. A felszabadult területekre irányuló betelepülés ezekben az esztendőkben általános jelenség volt. Részben szervezett akcióként került erre sor az 1689-ben kiadott „Inpopulationale Patens” benépesítési rendelet/ nyomán. Ide sorolhatjuk, hogy a Paksy család 1691-ben szlovákokat telepített Dunaegyházára és Apostagra. Ennél azonban sokkal nagyobb mérvű és jelentősebb volt a spontán népmozgalom, amit elsősorban a jobb megélhetés esélye hajthatott. /A felszabadult alföldi területek ugyanis összehasonlíthatatlanul termékenyebbek voltak a sovány felvidéki földeknél../

1848-49-es szabadságharc

Beszéljen az elemzés helyett az eredeti kordokumentum: „Október l-én, 1848. Alol irott mint Pesznyik János édes A­tyám megbízottja ezennel adom tudtára mind azoknak, akiket illet és jövendőben is illetni fog, hogy miután én alol irott a sors kö­vetkezésiben katonává lévém, helyettem mint gyermekes ember helyett Pesznyik Sándor bátyám a katonaságot elvállaiván miért is néki jutalomul által adjuk Atyámmal együtt azon 1 kapa szöllón­ket, melly jelenleg is birtokunkban vagyon – egyéb iránt a katonaság ideje alatt ezt mi használjuk. Pesznyik Dániel keze vonása.”

De nem csak abból lehetett tudni Apostagon sem, hogy rendkí­vüli idők járnak, hogy honvédeket toboroztak: új szelek fújtak a helyi közigazgatásban is. Jóllehet, alig néhány hónappal korábban, előző év novemberében volt a bíróválasztás, most új választást tar­tottak.
„Hegedüs Sándor Megyei Esküdt ur Apostag Helységében a Bi­ró tételre e napot tűzvén ki számos lakosság jelenlétében négy egyént jelöle ki a Biróságra… kik közzül a nép közös megegyezés­sel s általános felkiáltással Birónak választotta ifj. Kováts Jánost… az elóljárók választása hozatott fel kiknek névsora a jegyző által a következőképp olvastatott fel: Szokolai István, Kara Mihály, Öt­vös József, ifj. Kováts István, Németh János, Puskás János, Agár­di András, Zlinszky János, Kőhegyi Pál, Bótz Dániel, Rajos György és Budaházi Dániel”.

Az új bírónak nem sokkal megválasztása után igen komoly fel­adatokkal kellett szembenéznie. Az osztrák támadás következtében elvesztett Dunántúlon már ellenséges hadak táboroztak, a kormány és az országgyűlés Debrecenbe menekült. A haza szabadsága vég­veszélybe került. Nem maradt más hátra. mint újabb csapatokat felállítani.

„Felolvastatott Kalocsán folyó hó azaz februárI 13. napján tar­tott tanácskozmányi gyűlés jegyzőkönyve, melyből kitetszett, hogy a hazának mostani aggasztó állapotában részint népfelkelés, részint pedig portyázó önkéntes csapatok kiállítása szükségeltet­vén ezen csapat kiállítására Apostag helységből 20 egyén kivánta­ték olly formában. hogy ennek fele legyen lovas, fele pedig gya­log, a lovakat pedig magának a községnek kelletvén kiállítani, ez alkalommal tehát tanácskozmány tartatván végeztetett: mivel a számossan összegyűlt lakosság közzül egy sem találkozott olyan egyén, hogy lovát a. megrendelt négy hónapra felajánlotta volna, szükségeltetett a 10 lónak szabad alku melletti megvásárlása, mi­re nézve a falubeli lovak elővezettetvén azok közül a következen­dők megvásároltattak … a 10 darab ló ára 572 pengő forintokra rúgván ezen summa az egész falura kivettetni rendeltetett.”

Három honvédről tudjuk név szerint, hogy harcoltak a szabadságharcban: Csorba Pálról, Stefanovits Sándorról és Tatai Bálintról.

Időrendi áttekintés

1217: a falu nevének első ma ismert előfordulása oklevélben
1318: egyházi zsinat Apostagon
1697: a község első, ma is ismert pecsétje (gabonakalász két oldalán ekevassal és csoroszlyával)
1777: katolikus templom
1790: a ma is (címerként) használatos pecsét
1806: református templom
1820 k.: zsinagóga
1827: evangélikus templom
1857: minden idők legmagasabb lélekszáma Apostagon: 12.639 fő
1862: hajóállomás Apostagon. Tíz éven át a ”Felső sziget” túloldalán, majd 1872-tő1 a parton.
1870: postahivatal
1880: távirdahivatal
1898: könyvtár a faluban
1902: vasútállomás
1914-1918: Az első világháborúban az apostagi illetőségű katonák legtöbbje vagy a 29. honvéd gyalogezredben, vagy a 38. császári és királyi közös gyalogezred­be került.
1919. március 23-án, két nappal, a tanácsköztársaság kikiáltá­sa után Apostagon is megalakult az ideiglenes munkástanács.
1921: kisdedóvó (óvoda)
1924-26: elkészült a budapest-bajai betonút minket érintő szakasza
1928-30: dunaföldvári híd
1939: megindul Apostagon az autóbuszközlekedés
1939: vala­mennyi zsidót kizártak a képviselőtestületből, s ezzel megszüntet­ték beleszólásukat a közügyekbe.
1941: árvíz pusztít a faluban
1944. november 3-án a délutáni órákban szállták meg Apostagot a 31. szovjet lövész­hadtest katonái.
1945-ben a földosztás során 262 személy kapott földet, többnyire 2-3 holdas nagyságban.
1956: az apostagiak könyvégetést rendeztek: kidobálták a pártházból /a mai posta emeletén/ a sztalinista könyveket, s az épület előtt máglyát raktak belőlük.

Valaczka András