Sportegyesület

Apostag Községi Sportegyesületről

Az Apostag Községi Sportegyesület 1991 óta létezik ebben a formában. A szervezet többszöri próbálkozása ellenére csak a labdarúgó szakosztályt tudja működtetni „szakosztályi” formában részint a más sportágakat űzők összefogásának hiányának, részint az anyagi lehetőségek beszűkülésének köszönhetően. 

Az elmúlt több, mint 15 esztendő bizonyította, hogy nemcsak annak a közvetlenül sportolásban érintett 30-40 fiatalnak, hanem Apostag közösségének is szüksége van labdarúgócsapatra, amely jelenleg versenyszerűen játszik a megyei III. osztály északi csoportjában. Ezt bizonyítja, hogy a hazai mérkőzéseken nem ritka a 150-200 közötti létszám, amely egy valamivel több, mint 2000 főt számláló településen örömteli érzés. Ezáltal ennek a tevékenységnek a településen jótékony, közösségépítő hatása érződik.

Apostag Község önkormányzata 1992-től 250eFt-tal támogatja a szervezetet úgy,hogy átvállalja a működés bizonyos terheit. Azonban ezt az összeget aszűkös anyagi forrásaira való tekintettel nem tudja emelni. Burián Imre elnök úr és az őt körülvevő maroknyi lelkes gárda évről évre azon fáradozik, hogy a minimális működéshez szükséges forrást biztosítsa. Büszkén jelenthetjük ki, hogy ez idáig e tevékenységüket siker koronázza.

A 2006-os évben egy alulról jövő kezdeményezés következtében megalakult női labdarúgó csapatunk, amely a 2007/2008-as szezonban is benevezett a megyei bajnokságba. 

Ezúton is szeretnénk felhívni minden kedves látogató, sportolni vágyók figyelmét, hogy bátran jelezzék sportolási szándékukat, hiszen egyesületünknél mindig nyitva áll az ajtó és kész befogadni mindenkit, aki így szeretné eltölteni szabadidejét.

 

Elérhetőség:

Cím: Apostag Községi Sportegyesület

6088 Apostag, Nagy Lajos tér 1.

Adószám: 18346943-1-03

Elnök: Burián Imre (30/953-01-79)

Gondnok: Papp Árpád (20/208-05-40)

Ha netán olthatatlan vágyat érez bárki is magában, hogy egyesületünket támogassa, annak íme egy bankszámlaszám, ahova nagy örömmel és köszönettel várjuk adományaikat:

 

Bankszámlaszámunk:

52600027-10000410

Dokumentumok

MLSZ kérelem

MLSZ határozat

Comments are closed.